1. fejezet - Az első tanítási nap

A barátság nálam nem vallomásokban és lelkendezésekben, csak a bizalmasság csöndjében szokott nyilvánulni.
Weöres Sándor

 *Cameron szemszöge*

  Hétfő van, egyben a suli idei első napja is. Brian már teljesen kikelt magából a tanítás szó hallatán. Nem igen szeret tanulni. Én meg elviselem, csak hogy lehessen egy normális életem, amiben a természetfeletti erők nincsenek.
 Felkeltem a ágyból és a fürdőbe indultam. Lezuhanyoztam és megmostam a hajam, majd gyorsan miután felvettem a köntösöm megszárítottam a hajam, aminek egészen kellemes illata volt. A szekrényemből előhalásztam egy fekete farmert egy fekete pólóval és lementem megreggelizni. A hatalmas konyhában nem volt egy normális étel. Pizza maradék volt, valami taco szerűség, pár gyümöcs és két epres joghurt. Kivettem egy joghurtot, egy almát és leültem a hatalmas fehérasztalunkhoz, amin még ott volt a szombat esti bulinak a maradványa. Mintha egy hadsereg tombolt volna itt. Lépteket hallottam az emeletről. 
    -  Nem értem, hogyan tudtatok ekkora felfordulást csinálni. nekem egy egész évbe tellne, mire ekkora kupi lenne körülöttem. - Tyler baktatott le a lépcsőn. 
    -  Tudod haver, mi élvezzük is az életet nemcsak könyveket olvasgatunk és várjuk, hogy a családi titok beteljesedjen! - Felkacagott és elővette a pizza utolsó szeleteit. 
    -  Ó, haver én is élvezem, hidd el! - Most az almáért nyúltam és beleharaptam. 
    -  Ha te a Notre Dame őrzésére vágysz, akkor hajrá. Legalább nekünk kevesebb munkánk lesz ott később! - Néha be kell ismernm tényleg jó lenne elmenni valahova. 
 Miután az almámmal végeztem töltöttem magamnak egy pohár vizet. Lassan kortyolgattam, hogy közben hallgatni Tudjam Ty képzelgéseit. Egy kis idő elteltével Scott is megérkezett és kérdezte, hogy indulhatunk-e. Egyszerre szólaltunk meg. 
    -  Naná, még szép! 
 Az autóban arról veszekedtek a többiek, hogy vajon melyik a legjobb rock együttes. Folytonfolyvást erről beszélgettek a kocsiban. Mire a sulihoz értünk valahogy lecsillapodtak, de még mindig felhozták néha a témát. 

* * *

 Az ebédszünet volt a legjobb az egész napban. Fél órás szünetet harcoltunk ki még tavaly és rövidebb órákat, így a kajára több időt szentelhettünk. Nálunk ez azt jelentette, hogy miközben a sulis dolgokat beszéljük ki, néha-néha egy-két csaj társaságában közben vagy egy tonna kaját tömködünk magunkba. Hogy hogyan is fér belénk ennyi kaja, azt nem értem. 
    -  Hé, Bianca! Nincs kedved ide ülni mellénk? - Brian intett neki, hogy a mellette lévő szabad székre le is ülhet, ha akar. Ma egy csőnadrág, egy világos felső és egy bőrdseki volt rajta. Mikor közelebb jött megéreztem az illatát: enyhe orchidea illat volt. A két lány körünkben lenézték őt, de tovább nyálaskodtak a többiekkel. 
 Én továbbra is az ebédemml babráltam, nagy néha szóltam csak bele a témába. Láttam, hogy Bianca kicsit furcsán érzi magát, de nem tudtam semmit sem tenni miatta. Mikor nyúltam a csokimért, ami a tálcámon hevert Scott gyorsan elkapta előlem. 
    -  Add vissza Scott! Tudod, milyen vagyok, ha elveszik az ebédem! - mindenki kacagott és kíváncsian nézték a jelenetet. 
    -  Igen tudom: olyankor begőzöls és mindenféle csúnya szót szórsz rám, aminek a jelentését nem is érted és soha sem értetted! - mondt és kibontotta a csokim. 
   -  Te akartad tesó! - azzal a tányéromban maradt kajamaradékot a hajára öntöttem. Ő köpni nyelni nem tudott. Próbálta kiszedni a hajábóla tészta maradványait, amíg én gyorsan visszavettem a tulajdonom, amit makacsul eltulajdonított. 
    -  Minden rendben van fiatalok? - a zsörtőlődős "konyhásnéni" állt az asztalunk végében, közben engem és Scott tésztás haját fürkészte. 
    -  Igen, Mrs. Cox. Csak éppen a csokim szereztem vissza attól a lopásmániástól! - feleltem. Ő csak a szemét forgatta és egyet sóhajtott, majd távozott. 
    -  Kösz haver a tésztát! Igen finomra sikeredett nem igaz? - Én csak kinevettem őt. De persze nem az a fajta lenézős nevetés volt, hanem az, amikor valaki túlságosan beleéli magát a cikis helyzetbe és még fel is dobja egy poénnal azt. 
 Ebéd után csak egy tesink volt, amin egész órán futottunk, miközben a lányok röpiztek. Voltak közöttük jók és egyaránt pocsék játékosok is. Pédául a suli újság főszerkesztője nem tudott beleütni a labdába, ha mégis megtette, akkor meg valaki fejét találta el, ezért inkább leültették szegényt az egyik padra. Bianca egész jó volt: ahányszor neki ütötték a labdát ő átpasszolta és pár pontot ő is szerzett. Tesi óra végén lezuhanyoztunk és a törölközőm magamra csavarva elmentem a szekrényemhez, kinyitottam és a nadrágom, amiben ma voltam és egy másik pólót vettem elő. Miután összepakoltam kimentem a kocsihoz és vártam a többieket. Útközben belebotlottam Biancába. 

* * *

 *Bianca szemszöge* 

 Végre a nap végéhez értünk és mehettem haza. Mikor felhívtam anyut, ő közölte velem, hogy most nem tud értem jönni, mert valami dolga akadt, apu mg elment dolgozni. Így hát egyedül kellett hazamennem. Szerencsémre tudtam az utat, mert van egy olyan szokásom, hogy mikor utazgatok, mindig kinézek az ablakon és nézem merre tartunk. 
 A válltáskám felkaptam, belepakoltam egy-két könyvet és elindultam a hosszú folyosón. Mindenki az ebédszünetről beszélgetett. Voltak akik kiakadtak Cameron és Scott vitáján és voltak akik édesnek találták vagy éppen gyerekesnek. Én nem igazán foglalkoztam velük. A szememmel a földet bámultam és siettem ki az udvara, azon keresztül az utcára próbáltam eljutni, de valaki megállított. Cameron volt az. 
    -  Jönnek érted? - kérdezte. Mintha csak megérezte volna, hogy egyedül kell haza mennem.
    -  Nem, sajnos. Anyuéknak dolguk van. - Hadartam és elszomorodtam kissé. 
    -  Nincs kedved eljönni velem? - kérdezte, azzal egy fekete motor felé mutatott az ujjával. 
    -  Hát, nem is tudom... - haboztam, mert még soha nem ültem motoron. - Még soha nem ültem...
    -  Soha nem ültél motoron? - Közbevágott. - Ki kell próbálnod, nagyon király! Gyere, hazaviszlek, csak mondd meg merre laksz! - Én el is mondtam a címem, mire ő azt mondta, hogy tudja merre van. 
 Mikor a lábam átlendítettem a motoro és elhelyezkedtem rajta ő odaadott egy bukósisakot és bekötötte nekem. A nagyobbikat a maga fejére húzta és mondta, hogy bármi történjen én mindig foglyam a derekát, karoljam át, hogy le ne essek. Én így is tettem. Beindította a motort és elindultunk a parkolóból. Szép lassan menünk de nem túlságosan. A szél hangját lehetett hallani, ahogy a motorral haladtunk. Cameron mellkasa süllyedt és emelkedett. Ahhoz képest ahogy én lélegeztem sokkal lassabb volt.
 Majd egyszer csak láttam a házunk behajtóját és lassan levettem a sisakot. Megráztam a hajam és szép lassan leszálltam a motor hátsó ülőhelyéről. Cameron még rajta maradt és a szemem fürkészte. Én legalábbis ezt vettem észre. Már köszöntem volna meg, mikor ő megszólalt:
    -  Na, milyen volt az utazás csajszi? - kérdezte. 
    -  Elég jó volt... - Mondtam és mintha Cameron egyre közelebb ltt volna hozzám. 
    -  Csak elég jó volt? Azt hittem azért a legjobb pillanataid közé fogod sorolni! - Kacsintott, majd egy kis csend következett, amit hirtelen valami egészen más hangulat váltott fel. Egymás szemébe néztünk és mikor nem számítottam rá megcsókolt. Nagyon gyengéd volt eleinte, majd egyre szenvedélyesebb, de ő vetett véget ennek a csóknak. Én még mindig kábult voltam kicsit. - Nem lett volna szabad, sajnálom. - Szabadkozott. 
    -  Semmi... baj.. - nem tudtam hogy miképp hat majd ez a bocsánatkérés, de ahogy később észrevettem talán még sok is volt, mert ő egy kicsit elmosolyodott. 
    -  Nem a te hibád Bianca. Én voltam... de már megyek is. Akkor a suliban találkozunk majd! - egy pillanatra leszállt és elrakta a sisakot az ülés alatt levő tárolóba aztán mikor elindította a motort újra egyet intett és már ment is el. Nem értettem az egész dolgot, legfőképpen azt nem, hogy mért kért bocsántot.